Az 1867. évi kiegyezés után a nekilendülő gazdasági, ipari és kulturális fejlődés nyilvánvalóvá tette, hogy a régebbi idők önszerveződéssel létrejött iparos társulásai már nem felelnek meg a kor követelményeinek. Az 1884. évi XVII. törvénycikk ezért egyfelől képesítéshez kötötte az ipar gyakorlását, másfelől iparhatóságokat szervezett, elrendelve azt is, hogy minden iparhatóság területén ipartestületet kell kialakítani, az ipartestületeknek pedig minden önálló iparos kötelező érvényű tagja kell, hogy legyen.
Albertfalva iparosai már 1886-ban megalkották a maguk ipartestületét - ugyanabban az évben, amikor Promontor felvette a Budafok nevet. A Budafoki Ipartestület csak két évvel később, 1888-ban kezdte meg működését. Az asztalosipar jelentőségét tükrözi az a korabeli mondás is, miszerint "egy asztalosnak az Európába vezető útja Albertfalván keresztül vezet".
Az 50 éves jubileumát ünneplő Albertfalvai Ipartestületnek már többnyire asztalosok voltak a tagjai. Műhelyeikből főleg ülőbútorok és asztalok kerültek ki az újpesti értékesítő raktárba, ahol garnitúrákká egészítették ki azokat: így mutatták be a "szobaberendezéseket" a vásárlóknak. Az iparművészeti színvonalú bútorok a monarchia országain belül és kívül egyaránt ismertekké váltak, de eljutottak a tengeren túlra is. Így készült el egy karosszék és két zsámoly a mindenkori amerikai elnök szobájába; a második ma a múzeumban látható.
Különleges mestermunkának számít az Albertfalvi Asztalos Céh ládája is, amelyet 1852-ben készítettek Strobl József műhelyében. Az ipari kiállításokon szerzett díjak és elismerések méltán öregbítették alkotóik hírnevét.