Iskolatörténet

Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény
2020.06.05 20:39

                    

 

Albertfalván az első iskolával kapcsolatos feljegyzések 1828-ra nyúlnak vissza. Az ekkor létrejött iskola jogutódja a Petőfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola lett, melyhez már múzeum is tartozott. Így az iskola 1977/78-as tanéve jubileumi év is volt, azaz a 170. évforduló.

  

Az iskola első tanítója, Vodicska Vencel később jegyzői teendőket is ellátott Albertfalván. Az első, egy tantermes iskola épülete a mai Albertfalvai Cérnázógyár helyén állt, melynek falán emléktábla utal erre. Az iskola történetének kutatásában nagy segítségünkre volt az első tanító ükunokája, aki ma is jó egészségnek örvend.

  

A múzeum osztályfényképeket 1896-tól, anyakönyveket pedig 1915-től őriz. A legújabb kutatások eredményeképpen megtaláltuk az ősi iskola alaprajzát is egy bécsi levéltárban.

 

Az elemi iskolai oktatással párhuzamosan indult meg - a XI. század második felében - az iparosiskolai oktatás is Albertfalván. Magyar és német nyelvet oktattak a tanulóknak. Az iskolapadok egyik oldalán a magyar, a másik oldalán az osztrák címer volt látható. A tanulók a füzet egyik oldalára magyarul, a másik oldalára németül írtak. Egy vizsgálat nem kevés keserűséggel állapítja meg, hogy az 1831/32-es tanévben a 12 fiúból és 16 lányból csupán 6 járt el az oktatásra. Ugyanis az asztalosmesternél elhelyezkedő tanoncokat a mester nem szívesen engedte el az iskolába, mert ez az ő számára munkából való kiesést, tehát némi anyagi veszteséget jelentett.

  

A múzeum tablókon dolgozta fel egy-egy tanév történéseit, eseményeit, emlékeit. A közel száz másfél négyzetméteres tabló a múzeum állandó kiállítását képezi. Mivel a hely kicsi, így csak az első 150 tanév tablói láthatók a múzeumban, a többi alkalmanként az iskola aulájában kerül kiállításra. A tablókon kívül régi tankönyvek, füzetek, bizonyítványok, kézimunkák, íróeszközök, oklevelek, tanítói diplomák stb. láthatók az állandó kiállításon. Nyomon követhetjük itt a mindenkori iskolabővítéseket, a több épületes megoldásokat. Bemutatjuk, hogyan lett az iskola az 1980-as évek elejére az ország legnagyobb általános iskolája: 3 épületben 50 tanteremmel, 1858 tanulóval, 140 pedagógussal.

 

Az iskolatörténeti kiállításokon, a kerek évfordulók alkalmával, a fentieken kívül egy-egy kiemelt téma kerül bemutatásra, az iskola életével kapcsolatosan

© KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., 2023 | Minden jog fenntartva.