2017.01.13 10:02 Kiállítással ünnepelte 80. születésnapját a festőművész A Budai Klub Galériában január 12-én nyílt kiállítással ünnepelte nyolcvanadik születésnapját a Káplár-díjas Serényi H. Zsigmond festőművész. Tovább
2017.01.12 15:40 Szamurájkardok Albertfalván Orsai Henrik saját készítésű kardjaiból nyílt kiállítás az Albertfalvi Közösségi Házban január 11-jén. A kiállításon Edo kori (1600-1800 körüli) japán kardok mintájára készült fegyverek, motívumok láthatók. A mester 16 éve nemcsak készíti a kardokat, hanem forgatja is: a közösségi házba jár harcművészeti edzésre, ahol saját készítésű kardjaival gyakorol. Tovább
2016.12.14 11:23 A nőké a főszerep a Karinthy Szalonban Ágnes von Uray festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Karinthy Szalonban december 13-án. A „Csupa mai dolog” című tárlat témája a nő, a művész szerint a képeken a „bennünk élő istennők” jelennek meg. Tovább
2016.12.13 10:03 A38 - kiállítás a Diákhitel Központ művészeti pályázatának anyagából A fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megvalósíthatóságát vizsgálja a Diákhitel Központ Zrt. (DHK) idei képzőművészeti pályázata, amelynek legjobb munkáiból az A38 Hajó kiállítóterében nyílt tárlat hétfőn. Tovább
2016.12.12 12:43 Kézműves programok és vásár a B32-ben Tizenhét árus várta a kicsiket és nagyokat a B32 Galéria és Kultúrtérben tartott Adventi Mese Design Marketen december 10-én. A program a „Hol nem volt” című könyvillusztráció kiállításhoz is kapcsolódott. Tovább
2016.12.08 13:47 Mesék világa a B32-ben Egy jó mesekönyvnél nem elég a kiváló történet, igen fontos a kiadvány külső, belső megjelenése. Hol nem volt... címmel nyílt könyvillusztráció kiállítás a B32 Galéria és Kultúrtérben december 7-én. Tovább
2016.11.18 13:02 Vidéki hangulat a K.A.S. Galériában Makovecz Anna festőművész hosszú évek óta foglalkozik a világ szépségeinek ábrázolásával, amelyet be is mutat a K.A.S. Galériában nyílt tárlatán. A természetet középpontba állító alkotásait december 5-ig lehet megtekinteni. Tovább
2016november1009:00 » 2016december0918:00 Kiállítás: Áramkör 5 a Próféta Galériában Örömmel értesítjük,és figyelmükbe ajánljuk, november 10-én megnyílt ÁRAMKÖR 5 címmel társaságunk 15 éves jubileumi kiállítása a Próféta Galériában. Tovább
2016.11.16 09:15 Látásgyakorlatai fotók, fotó alapú munkák A fénykép képi mivolta, képzőművészeti lehetőségei érdeklik most Tolnay Imre fotóművészt, akinek kiállítását december 9-éig tekinthetik meg az érdeklődők a Karinthy Szalonban. Tovább
2016.11.14 11:24 Cseh karikatúrák az Újbuda Galériában Prágai művészek képeiből nyílt kiállítás november 10-én az Újbuda Galériában. A Kerület Napjához kapcsolódóan rendezett tárlat megnyitóján Jankó István, a Kulturális és Köznevelési Bizottság elnöke anyanyelvükön is köszöntötte a cseh vendégeket. Tovább
2016november1818:00 TEXTure kiállítás a Palmettában A kiállítás válogatás a művész grafikáiból, papírmunkáiból és textiljeiből. Tovább
2016november0718:00 » 2016november1818:00 Folytatódik a Jubilálók sorozat a MET-ben A Magyar Elektrográfiai Társaság/MET tisztelettel és szeretettel meghívja Önt a MET tagjait bemutató Jubilálük sorozat keretében Detvay Jenő Eugéne, HAáSZ Ágnes és Repászki Ferenc kiállításának megnyitójára. Tovább
2016.11.04 12:18 PosterFest - Plakátfesztivál Budapesten, az ELTE épületében Csaknem 350 plakátot vonultat fel hazai és külföldi alkotóktól a PosterFest - BudaPest 2016 központi plakátkiállítása péntektől az ELTE Lágymányosi campusának Gömb aulájában. Tovább
2016november1018:00 Négy az ötből - karikaturisták kiállítása Az Újbuda Galéria tisztelettel meghívja Önt 2016. november 10-én, 18 órai kezdettel Négy az ötből, karikaturitál kiállítására Tovább
2016november1618:00 Makovecz Anna kiállítása a K.A.S. Galériában Megnyitó: 2016. november 16. 18:00 Tovább